Emilke emlékek
Emlékezés,leltározás a fiókban Emilke

Nolblog Saját blogom Segítség

..a TÁNC

A zene jó számokat játszott, Joli jókedvűen táncolt és hihetetlen, a szája s járt. Jól sikeredett az este. A lánynak keletje volt a táncoló fiatalabbak között, szép és dinamikus mozgása vonzotta a tekinteteket. Arca kiszínesedett, lélegzete szaporább lett és blúza alatt mellei sejtelmesen rezegtek. Örömvolt nézni a táncot még az idősebb hölgyeknek is, akik gyakorta fanyalogtak a fiatalabbakat látva.

A lány visszament az asztalhoz, poharából kortyolt, jókedvűen mesélt az öregnek. A szünet után a zenekar felől megcsendült valami, majd egy remegő hang szökött ki az egyik hangszerből, tangót kezdtek játszani. Az öreg felállt, kezét nyújtotta a lánynak. Megálltak a még félig üres parketten, az öreg a lány derekára tette a kezét, a lány feje ráhajlott a férfi vállára.

Feltűnő volt a fehér haj, a vörhenyes barna bozont között a különbség, ahogy a dallam felröppent, a nő fejét, vállait hátravetve lábaival kis oldallépést tett, társa hullámzó vállára tett kézzel úgy ringott, repült, mint színes pillangó a virág körül. A férfinak alig kellett mozogni, lágy léptekkel haladt, forgott és a színes lepke röpködött, hajlongott, lebegett a karján. Szép látvány volt, néhányan megálltak nézték a különös táncosokat. Idősebb nők elálmodozó tekintete, fiatalok csodálkozása, férfiak mosolygása vette köröl őket, és lebegtek a zene hullámain.


 


...”Hervadt falevél hullt a fáról,...” a dallam zokogott a húrokon, egy zongora adta az alapot és a dobos seperte a bőrt, a zenekar többi tagja leeresztett hangszereivel várakozott. Forogtak, hajladoztak, repült a hajzuhatag, remegtek a mellek és meséltek a lábak, amint egymás felé közelítve vagy távolodva lebegtek a talaj felett..

..”mert szívem csak őérte ég”

és a lány feje visszahullott a férfi vállára, megálltak. A nő felemelte az arcát, és egy villámgyors mozdulattal megcsókolta a férfit. Kicsit csúfondárosan elnyújtott hangon mondta. Mein Mann! És nevetve indult az asztalhoz.

Az este már nem sokat ült, kézről kézre vitték, táncoltatták. Éjfél előtt megritkult a közönség, ők is a kocsihoz sétáltak és még negyed óra sem telt el, hogy otthon voltak.

Joli álmodozva nézte az öreget és csak néha csóválta a fejét.

Tánclépésben indult a fürdőszobába és dudorászott.

...................Mindennapi is lehetne, vagy csak néha?

Elolvasom »

.....Szervusz Apa!

Régen jártam feléd, nem is tudom. Nem, nem, semmi baj. Nem vagyok beteg. De tudod, milyen lusta vagyok. Meg most van néhány jó könyvem. Persze, most is úgy, mint régen, fél éjszaka olvasva, sokszor alig tudom letenni. Ennek te vagy az oka, emlékszel? Igen, 70 éve, de elszaladt z idő. Mikor hétvégén Mamukához jöttél értem és az esti szürkületben kézen fogva mentünk hazafelé. Ez mindig szombat este volt, az egész heti munka után, a csöppnyi szobába én is ott voltam hétvégén. Nem, nem egészen erről van szó. Arról a nagy, fényes reklámról, a piros betűkről, az Árpádút szürke kövén remegő, vöröslő, a villamos síneken csillogó fényről. Emlékszel, mondtad, az a nagy A betű, a nagy P, az a kerek az O és az az L betű. Az Apolló mozi. És néhány alkalom után már mikor messziről láttam, én mondtam hangosan, ott az Apolló mozi. Nem is tudom már, hány üzletnek volt táblája az úton. A Dreher sör reklámja nagy bádogtáblán hintázott a szélben, a cukrászda tábláján a fagylalt tölcsérben, a torta, a kirakatban és az édesen kiáramló illat. Én mindet olvastam, a cukrászdával szemben a garni szálló, a mozival szemben a bor sör, kimért italok, kerthelyiség feliratot és ki tudja ma már, hogy mi mindent. Iskolába még nem jártam.

Emlékszel? Persze, mikor megfogtad a kezem és elmentünk a könyvesboltba, ott az utca végén, a Kisfaludy utca és Baross u. sarkán. A piciny üzlet barna ajtaján csillogott az üveg, bent különös illat, a papír izgalmas szaga, a könyvek varázsa.


Te ott álltál velem, kicsit tanácstalanul, egyikőnk sem tudta, hogy mit is kellene, de a kis, szemüveges, őszes szakállú úr csak ránk nézett és tudta.

Szóval ti, ketten. A kezembe adtátok a betűt, és elindítottatok egy úton, látod? Ez lett az eredmény.

Hogy ez ki, itt mellettem? Hát a Joli. Igen a Joli. Jaj, ugyan már, Apa. Én találtam ki. Csak úgy van. Na ne, maradjunk annyiban, ö a Joli.

Térjünk vissza a könyvekhez. Nemsokára arra fogok járni, megnézem, hogy a kis üzlet ott van-e még. Legutóbb arra járta, még ott volt, láttam kívülről, messziről a barna faajtót, a másik oldalon a sarkon a kis trafikot.

Láttam? Vagy csak úgy emlékszem? Mikor is volt? 20 éve, vagy 70 éve?

Nem is tudom Apa, olyan feledékeny vagyok az utóbbi időben.

Na, majd legközelebb beszélgetünk, gyere Joli, menjünk.

Viszontlátásra Apa, vigyázz magadra!

Hallod Istenke? Szólj az öregnek, hogy vigyázzon Apára.

Szervusztok!

El kellene küldeni Vaskuti bíró úrnak

Elolvasom »

..Akinek csak baráti szava ért el hozzám, akkor is, ha másként gondoltuk

Elolvasom »

Joli naponta lapozta a reklámújságokat.

Elolvasom »

........Joli „németül” társalog... Igaz, hogy hülyeségeket, de már németül .....

Elolvasom »

Közös bennük, hogy mindkettő teljesen értemetlen volt.

Elolvasom »

.....Hogy 52,7%= 2/3-al, az is furcsa

Elolvasom »

..... Joli is nőből van......

Elolvasom »

....................Látjátok? Megbuktatható!!

Pedig, pedig, ki gondolta volna? Milyen erős volt! 4/3-nak a fele is megvolt neki. De annyi biztosan. És mégis megbukott. Meg akarta védeni a demokráciát! A népet! Az országot! Talán a nyugdíjakat is, de ez még nem biztos. Vagy ha védte, a bőröndjében van. Mind a 3000 talentum jókora utalványokon, számlákon. Ha megvédte.

Még március idusa sem volt, és máris megbukott Alexos Pet Ofi még a piramis lépcsőjén állva nem szavalta el, hogy állítsuk talpára a dolgot fejéről és mégis, máris megbukott.

Utolsó látogatója még el sem búcsúzott, mikor a téren a ráérő nyugoszok gyülekeztek és kántálással követelték, hogy menjen a ….

Szóval követelték.

Március idusa a hazai nyugoszok nagy napja lehet. Kimehetnek a térre és kántálva követelhetik, hogy menjen a …. Jaj ne! Van neki! A tüntetésre 3000 talentum a bér.

Na de ugye ott a példa a hazai nyugoszok előtt! Eredmény garantált.

 

Ha márc. 15-én elindulunk, pesti srácok 56-ból, újra fényesre dörzsölhetjük a magyar címert. Újra ragyoghat a magyar név.

Akkor elmondhatjuk: MEGMENTETTÜK AZ ORSZÁGOT !

Találkozzunk március 15-én 11 órakor a Kossuth téren.

…........................................Addig gyakoroljatok :..................................

…..............ORBÁN MONNYON LE ! ORBÁN MONNYON LE !...................

valahol talán megbeszélhetnénk.
….Magyarország Európa éléskamrája.

Elolvasom »

.................. „Őrült beszéd.”

Elolvasom »

......Buszjárat indul....

Elolvasom »

Én vettem le.! Ha nem megy a kultúrált megbeszélése a dolgoknak, akkor azt kéretik saját postban , ne nálam.

........Az utolsó héten történt.

Elolvasom »

......Utálja az éjszakát.

Elolvasom »

Párizsban A vén betyár, a kis spanyol és a kis francia figyelmesen  hallgatja Merkel asszonyt és Mrs. H.Clintont.

Ki tudja, hogy miről beszélhetnek, Viktorkát nem hívták meg. Lehet, hogy öszejön egy egyiptomi társasutazás?

Semmi baj! Suez még nyitva van. Orbán az EU élén megvédi!

Hideg van, havas a kert, a levegő összehúzza a légcsövet.

Elolvasom »

Nagy zajongás van

Elolvasom »

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kulfold @hm kult @hm sport @hm tech 1 12 ből 1x 9 a ÁÁÁÁÁHHH adhatsz adminisztrátios aggodalomra ahogy ajándék ajánlóban akarja akarta aki akit Akkor Álacrc állatbőr állatéknál állomásig állomástól alma álmatlanságra álmodik altató aludjunk alvás amen amikor amilyet anya anyák Anyáknak anyázni anyját apák apró aprópénzért Arc árja árnyak arra árulkodó Asszonyka asszonyok Asszonyt asztal atézis atom augusztusvégi Auswitz az azt bal balból Baleset balesettel balhé baloldalról balul Bankok bankügyfél barátok barátom barátomhoz barátságból barikából bárkát bazki bemérhető benézek besame beteg birka Birkenau bizonyos Bizonytalan Blogtanfolyam Bodvai Bodzalekvár Bodzapuska Bodzaszirup boldog bolondnak bolondság bomba bonyolultabban bor Bordahiány borura bosnyák Botoxkától botrány bölcs búcsuzol bunkóság bús bűneid ceruzától cigány cigányokról cipőt cirkusz csacsog csak családi csend csendes csepeg cseresznyétől csináltatni csizmaviselés csodák csorda csordul csorog dal de délután derü derüsen devizahiteles didergés Diktatura disznóinfluensa Dodi dolgozni dolgozó Don drága Drazsébácsi durranás dús E Ea ebéd ébredés édes egészség egészségtelen egy egy két egybefolyik egyben egyébként egyet egyeztetés egykéhánégy egymás egyszer egyszerű egyszervolt együtt éjjel éjtszaka éjtszakája él elég elején élek elértünk elesetteket élet élethez elfelejtve eljegyzés eljőtt elképzelés elképzelik elmúlás elmúlik elmúlika elmúlta élnitudás Élőknek elöre előre előzetes elrontója első élünk emailra EMBER Embereknek emberéknél emeld emeljük émelygés Emilke Emilkének emlékezés emlékezik emlékezni emlékszem én énekelj énekelni ennyit eperfa érdekel érdemel érdemes Erlauerra erre erről értelmezni értésre értheti és esküszöm esküszüm eső este estére esti eszemiszom észrevenni észrevétel étel étvágyat étvágytalanság Eu évek évente evés evőalma ez ezeresztendőre ezis ezt ezüstjodid fájás Falka falu város faluról fárasztó fehér fehérlapú Fehme fekete feketefejű fel feladva felelet Felelősége felezés feljebb felkelés felkopogtam felnőtteknek fene Férfi férjének fiatal fiatalok figyeljék fiú folyamatos folyik formálni földből Freigráf Freistuhl Friss fröcs fúj functio független Fülepke Gáz gazdaság gengszterekkel globális gnadenbrot gnadentod golyózás gondolatok gondolva Gráf grippe gulyás Gyászolok gyerek gyerekcsíny gyerekek gyerektelen Gyógyulás Győző gyümölcs ha Háborúból habos hadak haérdekel hajléktalan Halleluja hallgatni hányinger hapci hárman három hasi Hasznos hatalommal hátsógondolat hatvanéve ház hazaérés házam házastárs hazudott hegedü helyett hetediken hétig hétköznapok hétvége hétvégi hiány híd hideg hírek Hirosima hitetlen hittem hívőknek hóditó hogy hol holmik homály hónappal horda hordozzuk horkol hova hungária hús hűvösre idegenbe ideges idegesítő idő időhazaérés igaz igazság ígéret így ijedtsé illat ilyen indulás influensa informatikai ingerből inkább innen innen onnan innep internátus Internet Írástudoknak irígység írják írnoknak is iskola Isteneknek Isteni Istenkének istenkével iszogatunk ital ível izéke jaj jobb jobban Jobbikos jobbos jobbul jóétvágyat jogom jókedvüen jókedvünk Jónak jork Józsi jön jövök júj jutalma jutalom kac Kakaó Kalapom kalapomcsurgóra Kalifa KALIMPÁÉKNAK Kalimpának kampány kap karácsonyfa karácsonyi katasztrófa katasztrófára Kava kedvem Kékakökény kell kellemes kellettbár képviseli kérdések Kérdeztétek kérek kéréssel keresztlevél készítek készülődnek ketrecek kétségbeesett kevés kevesebb Kevinek kezdet kezdetben kezdődik kezemet ki kiálltás kicsi kicsit kifejezés kihasználva Kijózanodunk kinek kis kísérletek kisország kívánsága kívánságaim Klán Kóbor koccanás koccinthatok Koeman kofák Kokó kommentár kommunikátio komoly koncentrátios korrekt kortyra köd költségek könnyen könnynek köpködni körbea köszönettel következmények között kuc kurva kutya külföldi láger lakás lányát lapon látásra léalma lecke legjobb legkomolyabb Lehet Lenin lenne lenni lesz lett levelét levélke locsolkodás lombja lovacskaés ma macska madár madárinfluensa magam magasra magyar magyarmódra magyarnyelv magyarország Magyarországot mai majd mánia már marhaságok marháskodás máris más másbohóságok másis másnak Maszk Mauthausen mazsola MDF még mega méga megbocsájtattak meghalni meghosszabítva megírja mégis megkampec megkönnyebbülés megkötözé Meglakolsz meglepetés megmutatkozzék megpihent megtalálhatná megtartani megüljétek mehetnéla meleg melegszik menni mennyi méregdrága merre mese meseautó mesél mesélés mester messzea Mgánlátogatás mi miatt Micsoda midegy Mikipapa milesfiamcomam milka minden mindenáron mindenért mindenévben mindenféle mindenfélék mindenki Mindenkinek mindennek mindent mindíg minek miniszterelnök mint mintája mire Missicunak Mit Mo mobil módra Mohács mondják mondta morgás morog MSZP muchos Muhi mulatságok munka munkánk műveiből na nagy nagyfiú nagyobbra nagyország naiv nap napfény nappal napra narancslikőr nátha Ne Nefelejts nejátsza nekem nekünkis nélkül nem nemajánlva nemigaz népélelmezés népért nevelési nevet new nézd nincs nincsen nollernak nőstény nővő nyála nyápicka nyár nyik nyirkos nyögdécselés nyugger nyuggereknek nyugtalankodik nyuszidrazsé óbudai OCÖ oda OK okkal okosságok olvasás olyan olyat Orbánig Orbánka ország orvosok otthon otthontalan ő ölel önéletrajz öntudat öreg örökölni öröm örömei ÖRÖMHÍR őrzi Ősi ősz öszre összeköt öt ötlete özönvízesetére p ba panel pár paradicsomfőzés parancsolatok paraszt Párt pártatlanul pászka példásan például picike picikét pipa pittyegés pogácsa politika politikamentes pontosság Porschetólva post privát próbahelyek probléma proli proszit puffadás puffogás Quijote rasszista recece reggel régi rémségek rendőrkapitány rengeteg répától repülve retyketyek ria rondaság röf röhögünk rubrum ruházat rumos rutin Salem sárgadinnyétkéne sáros Schöffe Segélyturizmus semmi senki senkinek sír skandal sodró sok sovány sötét sötétség Starjánban statisztikusoknak stb Süddeutschéknál süvölt szabad Szalainé számolással szar száraz szavak szavam szavazok száz százgramm százmilkája SZDSZ szél szélben szelektio Széles szemmel szép szépen szerelemről szerepel szeretemvannak szeretet szerint Szerki Szerkinek szervíz szilveszteri szinek sziszegés szivar szlováknyelv szocialisjuttatások szófogadó szol szól szóljon szóló szomorúság szórakozás szótlanul szuszog szükséges szülő szülői szünet szürke szürkeség talán talemtum támogassuk tanácsot tánc Tankok tanul tanulás tárgyalás tea teásrummal téglagyár tegyünk teher teis telefon teljesedik temetésén tényleg terhesség terület terv tervezünk Tesója tessék tészta Tetemrehívás tévedés tézis tiszta tiszteségesen tisztességesen tizenegyes tizesblok Toboso tovább több töketlenség tömegbutítás tömegpusztítás történetek történik törvényes tud tudás tudom tűrnöm tűz tüzzel úgy úgygondolod Úgysem új újra újrakezdeném újság uram Urunkhoz usw után utazás utca útca utoljára ügy ügyelet ünnep ünnepeket ünnepét üröm űzemmódonkívül vacsora vacsorázni Vadai Vadász vagy vajjon valahól valaki valakit valami valamikor valamit válaszolok választ választás vállalkozás valóban valóság van vándorok váram varázsa városról vasárnap vasárnapra vásáról vébetüjében vedd védelmében vége végnélkül végzet véleményhez velünk venni véreskard véreskardot vérnek Veszprém vesztünk vezénylőtábornok vezér viccel vídáman vigyázok vihar Viktor világon villanyoltás Vinumbibam virágának virágjához virágok vírus víz volna volt voltam whisky Wissende wunsch zimankónak Zorbán zöngék zümmögés zsoltár